Az esküvő

Az esküvő, amelyre Renáta, vagyis az Újjászületés napján, tehát az örömünneppé változtatott október 6-án került sor, hatalmas tömegeket vonzott. A hősök terén üzemelő illegális nemzetközi buszpályaudvaron egymást követték a járművek. A rendőrség a Műcsarnok előtt kitette a táblát, hogy a fel- és leszállást két és fél perc alatt kell megoldani, utána a buszoknak távozniuk kell. Ez a megálló spontán módon azért alakult ki éppen ott, mert a Műcsarnok vécéje volt a környéken az egyetlen, ezért az elhúzódó, szabálytalan parkolás miatt rengeteg társaságnak kellett később bírságot fizetnie; ebből az esküvői ebéd teljes ára megtérült. Igaz, a Hősök terének egyik fele éppen nem volt használható, mert a Szépművészeti Múzeum alagsori helyiségeit nem sikerült föld alatti parkolóvá alakítani, és a talaj a hibás tervezés miatt beomlott. A Királyi Beruházási Hivatalban felmerült, hogy az emeletes buszok nem is férnének el a parkolóban, mert fölfelé jócskán kilógnának belőle; most azt tervezik, hogy az egész Hősök terét az emlékművel együtt öt méterrel meg fogják emelni.


A csaknem kétmilliós tömeg ellepte az egész Városligetet. A Gundel környékét, ahol az esküvői ebéd zajlott, szigorúan lezárták.

Az esküvőről készült tízperces összefoglalót minden évforduló alkalmából levetíti a Királyi Televízió. A felvételen az egész család látszik. Az előtérben a két rakoncátlan hercegnő ül illedelmesen fehér ruhában, a királyi pár középen áll. III. József huszárkapitányi egyenruhában feszít, fején a korona; Regina Hungarissima pártában, fehér blúzban, piros mellénykében és számtalan zöld szoknyában áll, lábán aranysarkantyús piros csizma, fején szintén korona. A király jobbján a nővére, Krul Manna áll szoborszerűen a hosszú, bíborszínű bársony ruhájában, Regina Hungarissima balján pedig Kolonc egy játék motoron, Birs egy játék autóban ül vigyorogva, mindkettejük fején bukósisak. Hátrébb az ülve is kimagasló Karmancs Oli egybeszabott tömbje látszik, mellette Förtike szinte észrevehetetlenül, meggörnyedve áll, és megszámlálhatatlanok a gyerekek. Ha az ember odafigyel, egy szürke zakóba, szürke mellénybe és szürke nadrágba öltöztetett, arctalan bábura lehet figyelmes Karmancs Oli balján, amely Buzor Burnótnak, a család barátjának szimbolikus jelenlétére utal. Az étterem falán lévő képekben a nagyon figyelmes szemlélő Csetra, Emmő és Bódog arcát ismerheti fel, a központi archívumban tárolt igazolványképüket festették meg a mesterek, hogy ők is jelen legyenek az eseményen.

A Gundel emeleti nagytermében Regina Hungarrissima kívánságára frankfurti levest, töltött káposztát és tarhonyás csülökpörköltet szolgáltak fel. A király és a hercegek sört, Regina Hungarissima és a hercegnők magyar készítésű málnaszörpöt, Förtikéék magyar homoki bort ittak, az ebéd végeztével pedig Regina Hungarissima a Kegyes Jóság lányaival, a két rakocátlan, nagyjából vele egykorú hercegnővel kilopódzott a konyhába, lopva fagylaltozott velük, miközben hosszasan, meghitten sugdolóztak és vihorásztak.

Regina Hungarissima és a kegyes Jóság életének ezek a mozzanatai annyira népszerűek, hogy az elmúlt két évben 46 millió 768 ezer letöltést számoltak össze, vagyis Magyarország lakosságánál ötször többen érdeklődtek Regina Hungarissima és III. József szerelme és házassága iránt. Megjósolható, hogy az érdeklődők száma a következő években meredeken nőni fog.

A nászéjszakára a városliget Vajdahunyad várában került sor; erről nem készült felvétel. A vár ormára felhúzták a nemzetiszínű lobogót, amelynek közepén immár az új királyi címer díszelgett; koronás, nemzeti színű pajzsban ezüst holló, csőrében vörös csillaggal. A Jagelló címerben látható, jobb lábában kardot, bal lábában országalmát tartó, koronás ezüst sas helyett a Hunyadiak fekete hollója ezüstté változtatva lett a magyarság címerállata, és az egykori Jagelló-Hunyad ellentét – a magyarságszakértők szerencsés javaslata nyomán – megoldódott.

Idegen tetünk

A következő hetekben Emma és Janka, azt kell hogy mondjuk, boldogok. Keveset jönnek elő a lakásból, és csakis a legszükségesebb beszerzések végett – szerencsére az odalenti Brausch-féle húsbolt meg a csarnoki kofák tartalékaiból, ha szűkösen is, de jut nekik. Ami leginkább annak köszönhető persze, hogy fizetőképesek, hiszen Weiner Ignác tartalékaiból az önellátásra mindig kell hogy fussa – ennyi pénzzel és az értéktárgyakkal, ha takarékosan is, de át kell vészelniük mindhármuknak az ostromot. És jódolgukban megint csak ki fognak merészkedni jószolgálati ügyben is.


Valamikor november közepe táján fogjuk el majd Gábor Dezsőnét a Nyugati pályaudvar környékén – olykor nem is lehet észokokkal megmagyarázni, honnan tudja már ránézésre az ember, hogy az az igazolvány hamis, megérzés talán. S egyebek közt az intuíció is olyasmi – hasonlóan a váratlanul kitörő indulatokhoz, mondjuk -, amely élesebben és éberebben fog ugrásra készen állni ezekben a hetekben. Amikor már az is megtörténik, hogy egyik fölfegyverzett, nyilaskereszttel szabályosan fölkarszalagozott testvérünket – tetejébe kerületi pártvezetőt – igazoltatás közben katonaszökevény suhancok provokálják, falhoz szorítják, megverik és megalázzák, s ezt egy forgalmas utcán a járókelők fényes nappal kajánul tűrik. Nem tétovázhatunk hát, minden lépésnek tétje van.

Miután papírjait összetépjük, Gábornét is haladéktalanul bekísérjük a Szent István körút 2-be, ahol elfogulatlanul határozott, gyors kezek közé kerül – élménynek az ilyesmi a maga zsúfoltságában, nedvek és váladékok nehéz páráitól átitatott testiségében nem éppen szép, de mint szakszerű elbánás föltétlenül imponáló. Különösen a mi plebejus-módra szókimondó, ifjúi hévvel, hetykén vezénylő intim-motozónőink föltűrt ingujjú tüsténkedése lesz felejthetetlen – nincs is olyan pártszolgálatos talán, ki ügyünket érzelmileg ilyen átélten és elkötelezetten, ekkora indulati buzgalommal viselné szívén.

Hajnalig összegyűlt és átvizsgált társnőivel együtt Gábornét a fölrobbant Margit-híd hullámvasút-módra, gerendákból összerótt pótlásain át az óbudai téglagyárba hajtjuk. Itt a fogvatartottak körében lefolytatott újabb igazoltatások során egyes defetista honvédtisztek és rendőrök sajnálatos módon akceptálni kezdtek némely érvényüket vesztett menleveleket – így került sor arra, hogy szabadon eresztendőket sorakoztassanak föl a kerítésnél. Kitárul a kapu, s meglódul éppen a menet, amikor Gáborné Kulcsár Emma odalép, hogy egy férfiba karolva próbáljon kijutni – ám szemfülességünket nincs szerencséje kijátszani, s tettével egyben megfosztja magát minden további esélyétől, azon nyomban főbe kell hogy lőjük ugyanis.

Csikágó

Testvérek voltak, Vendel és Frigyes, őslakosok ezen a tájon. Itt születtek, néhány háztömbnyire, az Elemér utcában, és már kölyökkorukban végigvándorolták a Csikágót, a Csömöri és az Aréna út, meg a Rottenbiller és a Damjanich utca határolta négyszöget. Hurcolkodtak bérleményből albérletbe, csótány- és poloskaverte lyukakból többé-kevésbé elfogadható lakásokban, ahogyan apjuk keresete engedte – egyszer, egy feledhetetlen pillanatban olyanba is, ahol a WC nem a folyosó végén volt, hanem odabent, a konyha mellett. Innen, ebből az álomlakból bucskáztak a mélybe, ahonnét már nem volt lejjebb. A piacról kölcsönkért kétkerekű kordén tolták a maradék bútort és az ágyneműt, melyhez anyjuk ragaszkodott a végsőkig, éppolyan szívósan, mint a bolhák az ágyneműhöz, a vidék legveszedelmesebb zugába, a Csömöri úton túli Százház utcába. Aki azt átvészeli, az vasból van, annak többé nem árthat semmi. A Százház utcából akkoriban, a világháború előtt, amelynek nem volt még sorszáma, hajnalonta újságpapírba csomagolt, halott csecsemőket vittek a Fehér Kereszt Kórházba, kettőt tőlük is, az Icát, aki egy hetet élt, és egy másikat, akinek neve sem volt, nem jutott idő megkeresztelni. Azután valahogyan mégis visszakapaszkodtak a Csömöri út túloldalára, a Hernád, az Alpár, a Szinva, a Cserhát utcába, összefolytak a költözések, mintha szünet nélkül cipelték volna a hol szegényes, hol még szegényesebb holmit, és csak azért hajtották volna le a fejüket valami átmeneti szobában, hogy másnap legyen erejük tovább cipekedni. Összegubancolódtak az egyforma függőfolyosók, egyetlen vándorlássá vált a gyerekkor, körbe-körbe valami végtelen gangon, ennyi talpalással akár a tengerpartig is eljuthattak volna, pedig helyben jártak, ki nem mozdultak a Csikágóból.

Micsoda bukás!

Éppen valamelyik Moliére-darab főpróbáján voltunk Gombaszögi Ellával, Békefi Istvánnal és Heltai Jenővel, amikor a szünetben megkaptuk az Anschluss hírét. Hitler bevonult Ausztriába.

A közönség hervadtan, döbbenten menekült, a harmadik felvonásra már csak mi maradtunk.

Turay Ida volt az egyik főszereplő, és férjével meg Elluskával szomorúan baktattunk a Belvárosi kávéházba.

Turay kétségbe volt esve:

- Ilyen bukásom még nem volt, amióta élek. Borzalmas! Mindenki otthagyta az előadást.

Békefi vigasztalni próbálta:

- De Idukám…

Ám sohasem jutott tovább a de Idukámnál, mert Turay indulatosan mindig félbeszakította:

- Hagyjuk a hülyeségeket! Megbuktam és kész. Ne szépítsük a dolgot.

Ekkor már megsokallottam a vitát, és megállítottam Turayt:

- Állj! Ne szólj egy szót sem, amíg be nem fejezem – kezdtem vadul -, értsd már meg végre, Hitler bevonult Ausztriába. Ezzel közvetlen szomszédja lettünk a náci tébolynak. Ezért ment haza a közönség, és nem a darab miatt. Érted már?

Turay megértette. Lehajtotta a fejét, majd dühösen sziszegte:

- Az Isten döglessze meg ezt a Hitlert! Így elrontani egy főpróbát!

Szent Lukács összehoz

…Árpádnak a Lukácsban bérlete van, mindennap megy, tegnap már hatkor ott toporgott a Lukács előtt, ő volt a második, aki a medencébe belecsobbant, de aztán jöttek a többiek, az állandók, akik közben kicserélődtek. Az öltöző és a tus az elméskedés és az anekdoták színhelye, mások is belehallgatnak, minden habozás nélkül be kell sétálni a huszonkét fokos hideg vízbe. Egyik-másik úszómester és kabinos még a régi, Kalligaro egyre inkább szereti az öreg platánfákat, a márványtáblát az uszoda falán: Makacs lumbágó évekig kínozott, Szent Lukács abból kigyógyított. Szent Lukács sok szenvedőt megszabadított gyötrelmeiből, kiépültek a nyavalyáikból, és márványtáblát tétettek a fürdő dicséretéül a falra. A kabinban hallgatja a jól értesült szellemeskedéseket, ezt az örök Lukács-beszédet, amely szép időben a tetőn folytatódik a napozópadokon.